A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao tv.) rendszerébe új elemként került bevezetésre a felsőoktatási támogatási megállapodás keretében nyújtott támogatás után igénybe vehető kedvezmény, amely már a 2014. évi adókötelezettség megállapításánál is alkalmazható azzal a feltétellel, hogy az adózó rendelkezzen 2014. évben kötött felsőoktatási támogatási megállapodással.
Ebben az esetben az adózó az adózás előtti eredményét csökkentő tétel érvényesítésére jogosult a támogatás adóévében, az ilyen megállapodás alapján fizetett összeg 50 százalékában meghatározott mértékben.
A felsőoktatási támogatási megállapodás a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Nftv.) szerinti alapítóval vagy fenntartóval felsőoktatási intézmény alapítására, működésének biztosítására kötött, legalább öt évre szóló megállapodás.
A Tao. tv. 7. § (1) bekezdés z) pontja ennek értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti – a törvénymódosítás kihirdetését követő naptól hatályos előírás szerint – az adóévben visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás, juttatás, térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értékének, térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értékének
- 20 százaléka – tartós adományozási szerződés keretében 40 százaléka – közhasznú szervezet,
- 50 százaléka a Magyar Kármentő Alap és a Nemzeti Kulturális Alap,
- 50 százaléka felsőoktatási intézmény felsőoktatási támogatási megállapodás alapján történő támogatása esetén, de együttesen legfeljebb az adózás előtti eredmény összege.
A kedvezmény nem halmozható. Ugyanis az adózónak lehetősége van arra is, hogy közhasznú felsőoktatási intézménnyel kössön felsőoktatási támogatási megállapodást és ez esetben eldöntheti, hogy az 50 százalékos, vagy a 20 százalékos mértékű kedvezményt érvényesíti.
Vélemény, hozzászólás?