Talán még sokakban él a 2015. évre tervezett adócsomag részeként teljesen új elemként bevezetni kívánt internetadó „ötlete”. Talán még arra is emlékszünk, hogy mekkora ellenállás késztette a jogalkotót arra, hogy az internetadó ötletét végleg elvesse.
Ugye mondani sem kell, hogy a napi munka során meg sem tudunk lenni internet nélkül. Gondoljunk csak a feketegazdaság ellen tett kormányzati intézkedések közül az EKAER rendszer vagy éppen az online pénztárgépek intézményére, hogy csak az aktualitásokat említsük. Nem mellesleg ezek a rendszerek 550 milliárd forinttal több adóbevételt jelentenek az államkasszának.
Bele sem merünk gondolni, hogy csupán e rendszerek használata – az Ügyfélkapuról már nem is beszélve – az internetadó összegében kifejezve mekkora terhet jelentettek volna a gazdasági szereplőknek. És akkor még kikapcsolódásképp nem töltöttünk le a netről egyetlen byte-ot sem és még csak a közösségi hálón sem lógtunk…
Szerencsére a 2017. évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat már internetadóval egyáltalán nem kalkulál. Sőt, kedvezményes áfa kulcsú internet szolgáltatásra készülhetünk jövőre. Az internetről szóló nemzeti konzultáció eredményei alapján a Kormány javaslata az, hogy jövő évtől a jelenlegi 27%-ról 18%-ra csökkenjen az internet hozzáférésre vonatkozó áfa kulcs.
Lesz is szükség szélessávú internetre, tekintettel arra, hogy már idén kiterjesztésre kerülnek az online kasszák, illetve a törvényjavaslat szerint 2017-től bevezetésre kerülne az online számlázás rendszere is, amely a számlakibocsátásról szóló adatszolgáltatás valós idejűvé tételével szolgálná az adómegkerülés visszaszorítását.
Az elmúlt néhány évben végül is jól láthatóan kedvezően alakult a hazai internet szolgáltatások sorsa, legalábbis ami az adóterhelést jelenti. Reméljük, hogy felhasználóként is érezni fogjuk ennek jótékony hatását! Ezzel a jó hírrel kívánunk mindenkinek kitartást a beszámolási időszakban. És ne feledjétek, idén már nincs 3 000 forintos közzétételi díj!
Vélemény, hozzászólás?